Amikor a hazugság védőburok
Voltál már
úgy, hogy egy bárminemű kapcsolatod elején megérezted valami nem stimmel? Hogy
amit eléd tárnak, az inkább kirakat, mint valóság? És amikor kérdezni kezdtél,
vagy őszintén közelíteni, hirtelen elromlott minden?
Szerintem sokan átéltük már azt a fájdalmas élményt, amikor egy másik ember nem önmagát adta, hanem egy összeválogatott, féligazságokra, elhallgatásokra, elvárásokra épített verzióját mutatta. Az intimitás csak addig működik, amíg nem látsz túl a díszleten, s ha mégis megérzed, hogy valami nem igaz, Te leszel a "bántó", a "túlérzékeny", a "kérdezősködő", végül pedig a "hibás".
Pedig Te csak kapcsolódni szerettél volna.
Nézzük egy kliensem példáját.
Dóra negyvenes éveiben, s már egy ideje önismereti úton járó hölgy. Közös munkánkat megelőzően, egy pár alkalmas segítői csoportfoglalkozáson ismerkedett meg egy pasival, akivel a folyamatot követően találkozgatni kezdtek. A férfi eleinte mély érzésűnek, nyitottnak tűnt, és látszólag hasonló értékrendet vallott, mint Dóra. Beszélgetéseikben sokszor rezonáltak egymással, Dóra bízni kezdett, s talán régóta először, most igazán őszinte akart lenni. Ám egy idő után zavaró jeleket kezdett észlelni a beszélgetéseik során, mint például apró ellentmondások a férfi történeteiben, homályos múltat, terelő válaszokat. Amikor kérdezni kezdett, vagy őszintén reflektált a zavaraira, a pasi megváltozott, visszahúzódott, majd áldozatszerepbe váltott. Azt állította, Dóra ,,bántja őt", ..túl sokat kérdez", ,,nem fogadja el őt úgy, ahogy van". Az őszinteségre való törekvésből így lett kapcsolatromboló tényező – legalábbis a férfi olvasatában. Ekkor került Dóra hozzám egyéni folyamatba.
Ahogy dolgoztunk a hozott témával, egy idő után kirajzolódott hogyan kapcsolódott Dóra családi története ehhez a szituációhoz, s a konfliktusuk háttérben nem Dóra nyíltsága, hanem a férfi rejtett belső bizonytalansága dolgozott, amit Dóra is hordozott apai ágról transzgenerációsan a batyujában.
Dórával egy komplex munkába kezdtünk, de a továbbiakban nem erről fogok írni, hanem a pszichológiai hátteréről annak, hogy miért menekül valaki a hazugság mögé.
Sokan gyermekkorukban azt tanulták meg, ha megmutatod magad, elhagynak, megszégyenítenek, megbüntetnek. Az így kialakuló mérgező szégyen azt súgja, hogy ,,valami baj van veled, ne mutasd meg, ki vagy."
Ezért az ilyen emberek inkább egy szociálisan elfogadott ént mutatnak, olyat, amire elismerést kaphatnak. Ebben viszont nem tudnak őszintén létezni.
Aki tükörként próbál rájuk nézni, akaratlanul is veszélyt jelent számukra.
Az érzelmi közelséget veszélyesnek élhetik meg, mert azt tapasztalták, hogy a kapcsolat, kapcsolódás egyenlő kiszolgáltatottsággal. Az elkerülő kötődés viszont azt eredményezi, hogy az érintett kerüli a mély intimitást, és amikor úgy érzi, hogy ,,lebukhat", inkább visszavonul, esetlegesen áttolja a felelősséget.
Stephen Karpman úgynevezett drámaháromszög modellje szerint az érintett ilyenkor áldozattá válik, és a másik fél automatikusan kerül a tettes szerepébe. Ez nem tudatos manipuláció, hanem inkább egy belső túlélési mechanizmus, amely sokszor automatikusan aktiválódik.
Egyben megjelenik a projekció is, hiszen a saját elhallgatott szorongásaikat, bűntudatukat, szégyenüket a másikra vetítik, aki ettől hirtelen ,,támadóvá",
,,kritikussá", ,,veszélyessé" válik a szemükben.
A kapcsolat, ahol nem lehet kérdezni, ahol a másik az őszinteséget fenyegetésnek éli meg, az nem valódi intimitás, csak annak látszata. És ha Te vagy az, aki nyitottan próbáltál jelen lenni, mégis a hibás szerepébe kerülsz, akkor nem elbuktál, hanem épp ellenkezőleg - megtartottad önmagadat.
3 + 1 tipp az ilyen játszmák megszüntetésére:
- Aki önmagadat látja benned veszélynek, az nem a te tükrödet, hanem a saját árnyékát nem bírja el. Emiatt ne Te légy az, aki nem adja önmagát.
- Tudd, hogy nem a te dolgod mások igazsága helyett élni. Ha valaki a hazugságot választja, az nem ellened van, hanem önmaga elől menekül.
- Ismerd fel mielőbb a mintázatokat. Az ismétlődő dinamikák tudatosítása a legnagyobb felszabadító erő.
+ 1 tipp: Keresd a valódi kapcsolódást. Olyan embereket, akik nem ijednek meg Tőled, ha igazat mondasz. Ők azok, akikkel nemcsak meg lehet élni a jelenlétet, de meg is éri időt fektetni a kapcsolatba.
Az intimitás nem mindig azzal kezdődik, hogy valaki szeret, hanem azzal, hogy valaki hajlandó látni, és a valódi kapcsolódás már nem fél a tükröktől.
Aki képes elviselni, hogy néha nem szép, nem makulátlan, nem tökéletes mindaz, amit a tükrödben meglát önmagáról, az fog majd igazán szeretni.
És ott már nem kell majd választanod hazugság és magány között.
Csak lenned…úgy igazán.