Cikkek


 

Valószínűleg azok közül, akik az elmúlt években – vagy akár az elmúlt egy-két évtizedben – kapcsolódtak hozzám, nagyon kevesen tudják, milyen kötődésem van a zenéhez. És sok minden máshoz.

Tizenegy éve járom az önismeret útját. Sokféle tükörben láttam már magamat – és nem mindig csak azt, amit látni szerettem volna. Most három egészen másfajta tükröt állítottam magam elé.

Néhány hónappal ezelőtt egy tanítási nap elején az egyik képzésen hallgatóként ültem a teremben, amikor arra kértek bennünket, hogy fogalmazzuk meg, milyen éppen a "belső időjárásunk".

Mostanában sokszor eszembe jut ez a szám. Talán azért is, mert amikor az ember elér egy ilyen kerek évfordulóhoz, óhatatlanul visszanéz egy kicsit. Arra, honnan indult, mi minden történt közben, kik érkeztek mellé, kik mentek tovább, és legfőképpen arra, ő maga mennyit változott az út során.

Tudom, ma már talán kicsit maradinak számít cikkeket írni. A videók korát éljük. Pörgetünk, nézünk, továbblépünk. Néhány másodperc alatt eldöntjük, adunk-e még időt valaminek. Én mégis írok. Mert hiszem, hogy vannak még olyanok, akik szeretnek megállni egy-egy gondolat mellett. Akik szívesen olvasnak. Akiknek jólesik visszatérni egy mondathoz,...

Kedves Olvasó!
Az elmúlt évtizedem előzményeinek megmutatásával szeretnék Neked bátorságot adni ahhoz, hogy közelebb lépj önmagadhoz. Hogy átgondold az értékrendedet, és új szemléletek felé indulj. Ez a történet legfőképp arról szól, hogyan lehet a saját életünket újra és újra kézbe venni.

Kedvenc jeleneteim közé tartozik a munkám során, amikor a kliens megérkezik az ülésre, lepattan a kanapéra, majd mosolyogva rám néz, és megkérdezi: MI ÚJSÁG? Ilyenkor udvariasan meg szoktam köszönni a kérdést, majd finoman visszaadom a labdát azzal a kiegészítő mondattal, hogy vélhetően nem azért jött, hogy arról beszélgessünk én hogy vagyok. Ennek...

A júliusi hónap lelki feldolgozását segítő kérdések közé tartozik, hogy hogyan tudunk kinyílni, nyitott lenni valami újra az életünkben?