„Ja, amúgy el sem olvastam…” – egy párkapcsolati vakfolt esete Laci és Éva történetében

Párkapcsolati önismereti folyamat közben Éva és Laci egy egyszerű helyzet kapcsán csúszott bele egy meglepően sokatmondó konfliktusba.

Az egyik találkozásunkon az önismereti kérdésekre reflektálva egy múltbeli félreértésre kellett visszaemlékezniük, amely kapcsolatukban komoly feszültséget keltett.

Éva az alábbi esetet hozta fel, majd a mesélés rövid időn belül múlt időből a jelenbe váltott át, ugyanis Laci azonnal megismételte az akkori állításait.

Korábban kaptak egy e-mailt a gyermekük iskolájából, amelyről Laci később határozottan állította, hogy nem az szerepelt benne, amit Éva mondott. Laci egy ponton így fogalmazott:

"Ne mondj már megint hülyeséget, Éva, én is olvastam. Tök mást írtak."

Éva ekkor higgadtan elővette a telefonját, kikereste az archivált levelet, és felolvasta hangosan. A szöveg egyértelműen alátámasztotta az ő emlékeit. Ekkor Laci vállat vont, és odavetette:

"Ja, amúgy el sem olvastam…"

Ez a jelenet elsőre talán "csak" idegesítő, vagy sértő, de ha közelebbről megnézzük, rengeteg pszichológiai tartalom sűrűsödik benne.

• Laci először tényként állít valamit, amit nem tud biztosan.
• A másik véleményét leminősíti ("hülyeség"), hogy fenntartsa a kontrollt.
• Majd, amikor lebukik, egyszerűen kisétál a felelősségből egy félvállról odavetett mondattal.

Ez nemcsak a valóság torzítása, hanem a kapcsolati dinamika egyoldalú manipulálása is.

Laci viselkedése alapján az alábbi éretlen személyiségjegyek és én-védelmi mechanizmusok jelennek meg:

• Racionalizálás és tagadás - inkább kitalál valamit, mintsem szembenézzen azzal, hogy nincs igaza.
• Projektív leminősítés - a másikat minősíti, hogy elterelje a figyelmet saját hiányosságáról.
• Felelősség elhárítása - amikor lebukik, inkább bagatellizálja a dolgot ("nem is olvastam"), mint hogy bocsánatot kérne.

Ezek a működések különösen akkor aktiválódnak, ha valaki nem tanult meg biztonságosan hibázni vagy kudarcot vállalni – pl. a gyermekkori megszégyenítések gyakran ilyen védekezésekhez vezetnek.

Éva a szembesítés során nem támadott vissza, hanem higgadtan bemutatta a tényt – a levél szövegét. Ez példamutató volt abból a szempontból, hogy:

• a valóságot állította a középpontba, nem az egót,
• nem hagyta magát megingatni az érzelmi manipuláció által,
• nem ment bele a játszmába, de világos határt húzott.

Az ilyen szituációkban ez a legérettebb megoldás. Amikor a másik nem tudja elviselni, hogy nincs igaza, és emiatt torzítja a valóságot, akkor a "játszma" lezárásának legjobb módja a tényszerű, nyugodt visszatükrözés.

Lacinak érdemes felismernie, hogy:

• A kontrollhoz való ragaszkodás nem egyenlő a szerethetőséggel.
• A hibázás bevállalása az érettség jele – nem gyengeség.
• A kapcsolatokban a hitelesség fontosabb, mint az "igazság megnyerése".

Évának fontos megerősítést ad ez az eset:

• Az önbizalom és a higgadt jelenlét a legjobb fegyver a játszmákkal szemben.
• A másik véleményének megkérdőjelezése önmagában nem a valóság tükröződése, hanem gyakran saját védekezés.
• A kapcsolat jövője azon is múlik, hogy a másik hajlandó-e felelősséget vállalni a viselkedéséért.

Az ilyen konfliktusok nem a véget jelentik – hanem a belépőt a valódi munkába.
A párkapcsolati fejlődés ott kezdődik, ahol a szerepeket, elvárásokat, és játszmákat elkezdjük felismerni, és a másikban nem ellenséget, hanem tükröt látunk.