Tizenegy éve járom az önismeret útját. Sokféle tükörben láttam már magamat – és nem mindig csak azt, amit látni szerettem volna. Most három egészen másfajta tükröt állítottam magam elé.

Asztrológia. Numerológia. Tenyérelemzés.

Három olyan rendszer, amelyekről lehet gondolkodni, lehet bennük hinni, lehet kételkedni bennük – és akár teljes egészében el is lehet utasítani őket. Engem most nem az érdekelt, hogy bebizonyítsam az igazukat. Arra voltam kíváncsi, hogy tizenegy év tudatos önismereti munka után mennyit ismerek fel abból az emberből, akit ezek a rendszerek a saját nyelvükön leírnak.

Nem azt szerettem volna megtudni, hogy ki kellene legyek. És nem azt, hogy vajon előre meg volt-e írva az utam. 

Sokkal inkább azt, hogy

felismerem-e ezekben a tükrökben azt a nőt, akit tizenegy év alatt egyre közelebbről megismertem?

Azzal együtt, amit szeretek magamban, amit nehezebb volt elfogadnom, amit az évek során már átformáltam, és azzal is, ami még mindig formálódik.

Ez most az én elemzésem. Rólam. Az én beleegyezésemmel. És amit találtam, azt most megmutatom.

"Ikrek? Jaj…"

Talán kevés csillagjegy neve után hallottam életemben annyiféle előítéletet, mint a sajátom után. Pedig soha nem tagadtam, hogy Ikrek vagyok. Sőt. A sokszínűségére mindig is büszke voltam. Szeretem benne a kíváncsiságot, azt, hogy egyszerre több dolog érdekel, hogy szeretek összefüggéseket keresni, tanulni, kérdezni, egyik nézőpontból átlépni a másikba. 

Egyszer egy kliensem, aki akkor már régóta járt hozzám, azt mondta:

"Te vagy az egyetlen Ikrek az életemben, akit szeretek is és ilyen őszintén tudok vele beszélgetni."

Nevettünk rajta. De valami nagyon fontosat megmutatott. Mert ha abból indulunk ki, hogy "az Ikrek ilyen", "a Bak olyan", "a Skorpióval pedig vigyázni kell", tulajdonképpen ugyanazt tesszük, amit az önismeretben éppen meghaladni szeretnénk:

egy címkéből próbálunk megérteni egy egész embert.

Pedig még az asztrológia saját rendszerén belül sem mond el rólam túl sokat önmagában az, hogy Ikrek a Napjegyem. Igen, a Napom Ikrek. De az aszcendensem Rák. A Holdam Bak. A Merkúrom Rákban áll. A Napom pedig nem egyszerűen "Ikrek", hanem a Vénusszal rendkívül szoros együttállásban, a 12. házban helyezkedik el. És még mindig csak néhány elemet említettem egy teljes képletből.

Egy ember nem egy csillagjegy.

Ahogyan nem egy szám, nem egy tenyérvonal, nem egy személyiségtípus, nem egy teszteredmény, és – számomra talán ez a legfontosabb – nem is egyetlen módszerrel megfejthető lény. Talán ezért is lettem kíváncsi arra, mi történik, ha nem kiragadok magamból egyetlen jelölőt, hanem mélyebbre megyek.

Nem azt kérdezem:

"Mit mond rólam az, hogy Ikrek vagyok?"

Hanem azt:

"Mit mutat rólam egy teljesebb rendszer – és mennyit ismerek fel belőle tizenegy év önismereti munka után?"

Tizenegy éve indultam el tudatosan az önismeret útján

Azóta sokféle módon néztem már önmagamra. Tanultam az emberi működésről, dolgoztam a testtel, érzelmekkel, kapcsolatokkal, kommunikációval, családi rendszerekkel. Voltam hallgató, kliens, segítő, oktató – és közben újra meg újra saját magam megfigyelője is. Tizenegy év után egyetlen percet sem bánok abból az időből, amit önmagam megismerésére fordítottam. Nem azért, mert mostanra megfejtettem magamat, vagy mert "készen lennék". Éppen ellenkezőleg. Ma már tudom, hogy az ember nincs készen, mindig fejlődik. Voltak felismerések, amelyek felemeltek. Mások kevésbé voltak kellemesek. Volt, amit könnyű volt befogadni, és olyan is, amihez évek kellettek. Az önismeret számomra soha nem azt jelentette, hogy megkeresem magamban mindazt, ami szép. Sokkal inkább azt, hogy hajlandó vagyok találkozni azzal is, amit könnyebb volna nem látni. És segítőként különösen veszélyes volna azt hinnem, hogy én már megérkeztem, miközben azok, akik hozzám fordulnak, még úton vannak. Ugyanazon az emberi úton járunk. Más történettel, más csomaggal, más szakaszon – de emberként egyikünk sem áll a másik fölött. Talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit ez a tizenegy év megtanított nekem.

A segítő is ember

Segítőként könnyű abba a szerepbe kerülni, amelyben az ember egy idő után már csak másokra figyel. Mások elakadásait hallgatja, mások kapcsolatait próbálja érteni, mások érzéseinek ad teret, mások változását kíséri. Közben pedig észrevétlenül kialakulhat az a kép, mintha ő maga már "rendben lenne". Én nem szeretnék ilyen segítő lenni. Nem gondolom, hogy attól válok hitelessé, hogy mindenre tudom a választ. És attól sem, hogy az életemben nincsenek bizonytalanságok, nehézségek, rossz döntések vagy olyan részeim, amelyeket még nekem is tanulnom kell. 

Számomra a hitelesség azt is jelenti, hogy hajlandó vagyok ugyanazt az önmagamra nézést elvégezni, amelyre másokat hívok.

Hogy kérdezek magamtól is, merek változtatni, észreveszem, amikor valami már nem szolgál, és hogy tizenegy év után sem gondolom azt: készen vagyok. Talán éppen ezért tudok ma egészen másképp jelen lenni egy másik ember mellett, mint az utam elején. Nem megmenteni akarom. 

Kísérni.

Segíteni, hogy meghallja, mit érez. Olyan teret teremteni, amelyben talán tisztábban látja majd a saját következő lépését. Mert az ő élete az övé. Ahogyan az enyém az enyém.

Három tükör

Így került most egymás mellé a születési képletem asztrológiai értelmezése, a születési dátumom és a nevem numerológiai elemzése, valamint mindkét tenyerem hagyományos kézelemzése.

Fontosnak tartom tisztázni: ezeket nem keverem össze a pszichológiával.

Nem tekintem őket tudományosan igazolt személyiségdiagnosztikai módszereknek, és végképp nem gondolom, hogy néhány szám, bolygóállás vagy tenyérvonal megmondhatná, ki vagyok. Számomra most szimbolikus önismereti tükrök voltak. És talán éppen azért volt ennyire érdekes belenézni ezekbe, mert tizenegy év után már nem üres lapként érkeztem. Van saját történetem, tapasztalatom önmagamról, vannak működéseim, amelyeket már nagyon jól ismerek, és vannak olyanok is, amelyeket még mindig tanulok. Így nem azt kérdeztem:

"Mondjátok meg, ki vagyok!"

Hanem:

"Mutassatok egy tükröt. Én pedig megnézem, felismerem-e benne magamat."

És itt kezdett igazán érdekessé válni a történet. Mert három egészen különböző szimbolikus nyelven meglepően hasonló témák kezdtek visszatérni.

Első tükör: a születési képletem

1992. június 16-án, 05:42-kor születtem Dunaszerdahelyen.

A képletemben önmagában is érdekes a kettősség. A Napom Ikrekben, az aszcendensem Rákban, a Holdam pedig Bakban áll. Már ez a három jelölő is három különböző minőséget tesz egymás mellé: az Ikrek kíváncsiságát és összekapcsoló gondolkodását, a Rák érzékenységét és finom érzékelését, valamint a Bak strukturáló, felelősséget és tartást kereső világát. De ennél számomra sokkal érdekesebb, hol jelennek meg ezek a képletben. 

A Napom és a Vénuszom rendkívül szoros együttállásban vannak az Ikrekben, a 12. házban. A 12. házat az asztrológiai hagyomány többek között a háttérben zajló lelki folyamatokkal, a nehezebben tudatosítható tartalmakkal, a belső világgal és a mások számára nem mindig látható működésekkel kapcsolja össze. Az Ikrek viszont kérdez. Tanul. Összekapcsol. Nyelvet keres.

Mintha az egyik visszatérő motívum az volna:

szavakat találni arra, ami előtte még nem tudott megszólalni.

Ezt már nehéz volt nem összekapcsolnom azzal, amit ma csinálok.

Érzékenységből struktúra

Az aszcendensem Rák. A Merkúrom szintén Rákban, az első házban áll. A Holdam ezzel szemben Bakban, és az északi holdcsomópontom is Bakban található, a 6. ház területén. A hagyományos asztrológiai értelmezésben a holdcsomópont-tengelyhez fejlődési irányt is társítanak. Az én tengelyem Rák–Bak, ráadásul a 12–6. ház témáit is összekapcsolja. Ennek egyik lehetséges szimbolikus olvasata:

érzékelni → rendszerezni

átérezni → megtartani

belső tapasztalat → használható forma

Nem még érzékenyebbé válni, de megtanulni felelősen bánni az érzékenységgel.  Ez számomra különösen erős felismerés volt, mert nagyjából ezt csinálom tizenegy éve. És talán az önismereti utam egyik legfontosabb tanulsága is ez lett: 

az érzékenység önmagában még nem szakmai kompetencia.

Tudás kell mellé. Struktúra. Határok. Önreflexió. Etika. És annak felismerése, hogy amit én érzek vagy gondolok valakiről, az még nem feltétlenül az ő igazsága.

Intuíció és racionalitás

A Merkúrom oppozícióban áll az Uránusz–Neptunusz együttállással. A Neptunuszt az asztrológiai hagyomány többek között intuícióval, képzelettel és finom érzékeléssel kapcsolja össze; az Uránuszt a megszokott gondolkodási keretekből való kilépéssel, új összefüggések felismerésével és függetlenséggel. Velük szemben ott a Merkúr: gondolkodás, nyelv, értelmezés. 

Vegyészmérnökként talán különösen érdekes ezt kimondanom:

fontos nekem az intuíció.

De ugyanilyen fontos a racionalitás is. És egyre kevésbé érzem úgy, hogy választanom kellene közöttük. Nem ugyanarra valók. A megérzés feltehet bennem egy kérdést. De nem kell azonnal válasznak tekintenem. A tudományos ismeret adhat kapaszkodót. De attól még egy ember személyes élménye nem válik jelentéktelenné csak azért, mert nem fér bele egyszerűen egy mérhető kategóriába.

Amit megérzek, attól még nem válik ténnyé.

De attól, hogy valamit még nem tudok bizonyítani, nem kell úgy tennem, mintha nem érzékelném.

A kettő között számomra ott van valami nagyon fontos: a kíváncsiság. A kérdezés. A megfigyelés. A vizsgálat. Talán ezért is tanultam ennyi különböző területről, hogy egyre több oldalról tudjak ránézni ugyanarra az emberre.

És aztán ott van Lilith

Talán ez érintett meg a legjobban az egész elemzésben. A Lilith-em Vízöntőben áll. A Vízöntő Lilith egyik hagyományos szimbolikus olvasata a csoporthoz tartozás és a kívülállás, a normák és az autonómia, a szabadság és a "miért kellene ugyanúgy csinálnom, mint mindenki más?" konfliktusa. Amikor ezt olvastam, elmosolyodtam. Mert ezt a képlet nélkül is ismerem.

Sokszor éreztem úgy, hogy szakmailag nem passzolok igazán sehova.

Túl fontos nekem a test ahhoz, hogy kizárólag beszélgetésben gondolkodjak. Túl fontos nekem a pszichológiai tudás ahhoz, hogy mindent energiákkal magyarázzak. Túl kíváncsi vagyok az ember nehezen megfogható belső világára ahhoz, hogy csak azt fogadjam el értékesnek, amit számokban lehet mérni. Túl sokat dolgoztam a testtel ahhoz, hogy úgy tegyek, mintha az ember csak gondolatokból állna. És túl sok mindent tanultam különböző rendszerektől ahhoz, hogy bármelyik egyetlen rendszerben maradéktalanul otthon érezzem magam.

Egy barátnőm egyszer erre azt mondta:

"Lehet, hogy nem véletlenül. Neked meg kell alkotnod a sajátodat."

Ez a mondat bennem maradt. És van itt még valami. A Szaturnuszom ugyancsak Vízöntőben áll. Vagyis ugyanabban a jegyben, amelyben a Lilith a kívülállás, szabadság és autonómia témáját hozza, megjelenik a Szaturnusz is: struktúra, felelősség, keret, következmény. 

Ha ezt a magam számára egyetlen szimbolikus üzenetté fordítom:

Ha nem férek bele a meglévő rendszerekbe, az még nem jogosít fel arra, hogy rendszer nélkül működjek. Tanuljam meg őket. Értsem meg a szabályaikat. Tudjam, mit miért tartok meg, és mit miért engedek el. Aztán építsek felelősen sajátot.

Na, ezt nagyon felismerem magamban. És itt kezdett bennem átalakulni egy régi mondat. Valószínű nem azért tanultam ennyi különböző területről, mert nem találtam meg, melyik az enyém. 

Talán az integráció az enyém.

Második tükör: a számok

A születési dátumom:

1992. 06. 16.

A püthagoraszi numerológia egyik elterjedt számítási módja szerint a teljes születési dátumom 16/7-es életútszámot ad. A 7-est hagyományosan a keresőhöz kapcsolják. Ahhoz, aki nem elégszik meg az első válasszal. Aki mögé akar nézni. Elemez. Kutat. Összefüggést keres. A 16-os összetett számhoz egyes numerológiai hagyományok további – akár "karmikusnak" nevezett – jelentéseket is társítanak. Ezeket nem kezelem objektív igazságként. Ami számomra érdekes, az a 7-es alapmotívuma: 

Mi van mögötte?

Ha egy kérdés végigkísérte az elmúlt tizenegy évemet, talán éppen ez.

A születési évem számjegyeinek összege:

1 + 9 + 9 + 2 = 21 → 3

A 3-as a numerológiai hagyományban többek között a kommunikációhoz, önkifejezéshez, kreativitáshoz, szóhoz és átadáshoz kapcsolódik. 

Vagyis:

7 – megérteni.

3 – kimondani, átadni.

De van tovább. A születési hónapom és napom:

6 + 16 = 22.

A 22-est a numerológia egyik úgynevezett mesterszámaként, gyakran "építő" minőségként értelmezi: nagyobb elképzelések formába öntése, struktúrába helyezése, megvalósítása. Ha ezt nem jóslatként, hanem metaforaként olvasom:

7 – megérteni.

22 – felépíteni.
3 – átadni.

És ekkor még hozzá sem nyúltunk a nevemhez.

ZUZANA voltam. ZSUZSANNA lettem.

Ez a rész számomra különösen személyes. Születésemkor Szlovákiában ZUZANA néven anyakönyveztek. Ez szerepelt hivatalosan az okmányaimban is. A magyar közegben azonban a ZSUZSANNA volt az a név, amit mindig is használtam. 2022-ben meghoztam egy számomra fontos döntést:

a hivatalos okmányaimban is ZSUZSANNA lettem.

Azóta:

VÖRÖS ZSUZSANNA

Nem becenévként. Nem csak akkor, amikor magyarul írnak rólam. Hanem hivatalosan is. És emiatt a numerológiai elemzésben számomra nemcsak az érdekes, milyen számot ad a nevem, de az is, hogy egy olyan név szimbolikáját nézem, amelyet felnőttként tudatosan választottam és hivatalosan is vállaltam.

Mit mond a ZSUZSANNA?

A püthagoraszi numerológiában a latin betűket 1–9 közötti értékekhez rendelik.

A ZSUZSANNA:

Z(8) + S(1) + U(3) + Z(8) + S(1) + A(1) + N(5) + N(5) + A(1)

Összegük:

33

A 33-at a numerológiai hagyomány mesterszámként kezeli, és többek között a tanítás, gondoskodás, szolgálat, felelősség és mások támogatásának szimbolikájával társítja. 

Redukálva 6-os.

És itt nekem már muszáj volt mosolyognom. Nem azért, mert ebből következne, hogy "segítőnek születtem". Nem következik. De tizenegy év saját út és tíz év másokkal végzett munka után azért érdekes belenézni ebbe a tükörbe. És még érdekesebb számomra, hogy ez nem a ZUZANA elemzése, hanem annak a névnek a szimbolikája, amelyet 2022-ben hivatalosan is a sajátommá tettem:

ZSUZSANNA.

És a teljes nevem?

A VÖRÖS – az Ö betűt O-ként kezelő püthagoraszi számítás szerint – 26/8.

A 8-ast hagyományosan az erő, felelősség, önállóság, vezetés, érték, határ és megvalósítás témáihoz kapcsolják.

A ZSUZSANNA: 33/6.

A teljes név:

26 + 33 = 59 → 14 → 5

Az 5-ös pedig a szabadság, mozgás, tapasztalás, változás és a saját út egyik klasszikus numerológiai jelölője. A név magánhangzóinak összege 17/8, amelyet a numerológiai hagyomány belső motivációs számként is értelmez: ismét megjelenik benne az önállóság, a megvalósítás, az erő és a saját érték témája. A mássalhangzók összege pedig 42/6, amelyhez a kifelé érzékelhető gondoskodó, megtartó, harmonizáló minőséget társítják. És akkor álljunk meg egy pillanatra.

A születési dátum: 7 – kereső.

A 22: építő.

A születési év 3-asa: kommunikáció, átadás.

A ZSUZSANNA: 33/6 – gondoskodó, segítő, tanító minőség.

A VÖRÖS: 8 – megvalósítás, felelősség, erő.

A teljes nevem: 5 – szabadság, mozgás, saját út.

Nem állítom, hogy ezek megírták az életemet. De ha egyetlen mondatot kellene összeraknom belőlük, az valami ilyesmi lenne:

Megérteni. Felépíteni. Átadni. Megvalósítani. De a saját utamon.

És igen. Ezt nagyon magaménak érzem.

Harmadik tükör: a két kezem

Jobbkezes vagyok.

Ez azért érdekes, mert a hagyományos kézelemzés egyik elterjedt megközelítése szerint jobbkezes embernél a bal kéz inkább a hozott lehetőségek, a jobb pedig a megélt, alakított működés szimbolikus tükreként olvasható. A két tenyerem pedig nem teljesen egyforma történetet mesél. 

A hosszú, lefelé ívelő fejvonalat a hagyományos kéztan intuitív, asszociatív, képekben és összefüggésekben is gondolkodó működéshez kapcsolja. 

De mellette ott van az erős, nyitott hüvelykujj – az önálló akarat és döntés hagyományos jelölője. 

A Vénusz-domb telt: test, vitalitás, kapcsolódás, érzékiség.

A szívvonal érzelmi mélységet mutató, de nem szélsőségesen töredezett képet ad.

A sorsvonal pedig nem egyetlen, könyörtelenül egyenes pályát rajzol.

Alakul.

És a jobb kezemen határozottabban szerveződik, mint a balon. Ha csak szimbólumként nézem, már ez is gyönyörű:

ami adottságként érzékenység volt, abból az évek során egyre tudatosabban irányt építettem.

És igen. Ott van az M is.

A fővonalak találkozásából mindkét tenyeremen felismerhető az úgynevezett M-szerű alakzat, a jobb, aktív kezemen strukturáltabban. A hagyományos tenyérelemzés ezt többek között intuícióval, emberismerettel, önállósággal és saját életút alakításával társítja. Mondhatnám:

"Na tessék. Meg volt írva a tenyeremben."

De nem mondom. Mert van ennél számomra sokkal fontosabb gondolat:

A vonalak lehettek ott. A munkát nekem kellett elvégeznem.

Nekem kellett tanulnom. Hibáznom. Döntenem. Határokat húznom. Változtatnom. Néha visszalépnem. És újrakezdenem.

Három rendszer. Egy visszatérő történet.

Itt számomra már nem az az igazán érdekes, ki hisz az asztrológiában, ki a numerológiában, ki a tenyérelemzésben, de három egymástól eltérő szimbolikus rendszerből újra és újra ugyanazok a polaritások kerültek elém:

• érzékenység és struktúra
• intuíció és racionalitás
• kapcsolódás és önállóság
• szabadság és felelősség
• keresés és megvalósítás
• mások támogatása és saját határaim megtartása
• sokféle rendszer megismerése és egy saját út kialakítása

És egyszer csak az a mondat, amely régen bizonytalanságként hangzott bennem –

"Nem férek bele sehova."

– egészen más jelentést kapott.

Talán nem is kell. Talán nem azért tanultam ennyi különböző területről, mert nem találtam a helyemet. 

Tényleg ezekből épül lassan a helyem.

Nem a másikat elemeztem. Magamat.

Ezt különösen fontosnak tartom. Minél több emberértelmezési rendszert ismer valaki, annál könnyebb belecsúszni abba, hogy kéretlenül elkezdje elemezni a környezetét. Egy rajzból, egy arckifejezésből, egy születési dátumból, egy tenyérből, egy mondatból, vagy abból, amit valaki a nyilvánosság előtt megmutat magából. Majd az értelmezését esetleg úgy adja tovább, mintha az maga lenne az ember.

Én ezt nem szeretném.

Számomra egy ember elemzése – bármilyen rendszerben történik – bizalmi helyzet. Attól, hogy valamire van egy értelmezési keretem, még nincs automatikusan jogom belépni vele egy másik ember belső világába. Különösen nincs jogom a tudta nélkül megfogalmazott következtetéseimet tényként közölni róla másokkal. Számomra itt kezdődik a felelősség. Ezért ebben a történetben nem valaki más belső világát tettem közszemlére.

A sajátomat.

Én kértem az elemzést, én adtam oda a születési adataimat, én adtam oda a nevemet, én nyitottam ki a két tenyeremet, én néztem bele ezekbe a tükrökbe, én döntöm el, mit ismerek fel bennük, és én döntöttem úgy, hogy mindebből most megmutatok valamennyit.

Büszkén vállalom.

És talán most értem igazán a "hidat"

Egy ideje már azt érzem magamról, hogy híd szeretnék lenni a tudományos pszichológia és az intuitív önismeret között. Ma is szeretem ezt a képet. Csak már kevésnek érzem. Mert a híd két meglévő partot köt össze. Én pedig egyre inkább azt érzem, hogy nem egyszerűen ingázni szeretnék két világ között. 

Saját szakmai teret építek.

Olyat, amelyben nem kell eldöntenem, hogy a test vagy a lélek fontosabb, az érzelem vagy a gondolat, a kapcsolat vagy az egyén, a tudomány vagy az intuíció. Ahol meg lehet kérdezni:

ebben a helyzetben, ennél az embernél, most melyik nézőpont segít?

És legalább ilyen fontos: melyik nem?

Mert számomra az integráció azt jelenti, hogy több nyelvet megtanulunk, és közben azt is tudjuk, melyiket mikor érdemes beszélni. Tudjuk, melyik megközelítés mire alkalmas. És azt is, hol vannak a határai.

Nem egy módszert képviselek. Az embert igyekszem egészében látni.

Talán ezért tanultam ennyiféle területről. Nem azért, mert nem találtam meg, melyik az enyém, hanem mert lassan megértettem:

az integráció az enyém.

Tizenegy év után

Nem tudom, hogy az utam meg volt-e írva a csillagokban. Nem tudom, hogy a születési dátumom számai valóban hordoznak-e valamit abból, akivé lettem. És azt sem gondolom, hogy a tenyerem vonalai eldöntötték volna, milyen emberré válok. De különös élmény volt három teljesen különböző szimbolikus tükörben felismerni ugyanazokat a kérdéseket, amelyekkel tizenegy éve dolgozom. 

Ki vagyok én mások mellett? Hol végződik a másik, és hol kezdődöm én? Hogyan maradhatok érzékeny anélkül, hogy elveszíteném a határaimat? Hogyan hallgathatok az intuíciómra úgy, hogy közben ne mondjak le a kritikus gondolkodásról? Hogyan tanulhatok különböző rendszerektől anélkül, hogy bármelyiknek vakon alárendelném magam?

És hogyan lehet mindabból, amit tudok, valami sajátot létrehozni? Talán ezekre nincs végleges válasz. De ma már nem is keresek végleges válaszokat. Inkább egyre pontosabb kérdéseket.

Tizenegy év önismeret után pedig egyetlen percet sem bánok abból, amit erre fordítottam. Minden képzés, minden felismerés, minden nehéz találkozás önmagammal, minden újragondolt meggyőződés és minden "ezt mégsem úgy látom, mint régen" közelebb vitt ahhoz az emberhez, aki ma vagyok. És talán ettől tudok mások mellett is hitelesebben jelen lenni. Nem azért, mert előrébb járok, vagy mert nálam vannak a válaszok, de ismerem az út ízét. A bizonytalanságot is. A felismerést is. A visszafordulást is. És azt a pillanatot is, amikor valami, amit hosszú ideje keresünk, egyszer csak a helyére kerül.

Ki vagyok én?

Egy nő, aki tizenegy éve tudatosan keresi erre a választ – és ma már tudja, hogy talán soha nem kell egyetlen mondattal lezárnia. Egy segítő, akinek fontosabb az ember, mint a módszer. Egy örök tanuló, aki szeretné érteni azt is, amit érez, és érezni is azt, amit tud. Valaki, aki egyre kevésbé szeretne beleférni mások által előre elkészített szakmai dobozokba – de egyre nagyobb felelősséget érez azért, hogy amit helyettük létrehoz, annak legyen alapja, tartása és határa. 

És valaki, aki ma már másként hallja azt a régi mondatot:

"Nem passzolsz sehova."

Régen talán fájt volna. Ma már inkább elmosolyodom rajta. Mert lehet, hogy valóban nem egy készen kapott helyre tartok.

Lehet, hogy éppen építem.

Nem azért, hogy kívül álljak mindenen, hanem azért, hogy mindabból, amit az évek során megtanultam, megtapasztaltam és önmagamon is végigjártam, létrejöhessen egy olyan tér, ahol a test, a lélek, az érzelem, a kapcsolat, a tudás és az intuíció nem egymás ellenében, hanem egymást kiegészítve kaphat helyet. Tizenegy éve nem azt keresem, mi van megírva rólam. Azt keresem, ki vagyok. És talán ez a három tükör sem bizonyított semmit. Nem is ez volt a dolguk. De visszamutattak valamit abból az emberből, akit tizenegy év munkájával én magam is egyre jobban megismertem. A vonalak lehettek ott, a számok is, a születési képletem is.

De az utat nekem kellett végigjárnom. És fogom járni ezután is.

És ha ma megkérdezik tőlem, hogy úgy érzem-e, jó úton járok:

Igen.

Nagyon.