Nőnapi gondolatok, avagy egy kicsit más szemmel – nem csak nőknek!

Az évszázadok során a nők helye a társadalomban folyamatosan fejlődött, változott, míg nem /legalábbis a legtöbb kultúra szerint/ tartunk ott, ahol most. De vajon tudjuk-e a szerepeinket méltón viselni, tudunk-e hálásak lenni őseinknek a kivívott helyünkért, arra használjuk-e nőségünket, amire igazán kell, egyáltalán, hogy vagyunk mi magunk a nőiességgel.

Kedves olvasó, a következőkben a tőlem megszokott stílusban, egy is elmélkedés, tükörtartás, és nyílt, elsőre nem mindig tetszetős, ám iránymutató írást olvashatsz. Úgy érzem, hogy mindamellett, hogy úszkálhatunk a mai nap varázsában, egy jó lehetőség kihasználni ezt arra is, hogy saját érzéseinkkel foglalkozzunk, esetleg változtassunk, ahol úgy érezzük nincs minden rendjén. Az pedig, ha úgy érzed a cikk olvasása közben, hogy épp Rólad írok - ennek örülj, mert eljutottál már egy szintre, hogy felismered magadban azt, amivel biztosan dolgod van. Ezzel, hogy mit kezdesz, az már egy döntés, amit Neked kell meghoznod!

Hol is kezdjem?! Kezdeném talán ott, hogy bár már jó pár éve, s leginkább a nők körében elterjedt az önfejlesztő jellegű tartalmak akár olvasása, vagy bizonyos eseményeken való aktivitás, én viszont úgy érzem, hogy sok esetben ezt egy trendi dologként élik meg, nem pedig a mélységeikben. Hiú ábránd azt gondolni, hogy bizonyos mondatok állandó jellegű mantrázásától megváltozik a párkapcsolat, akár az eredeti családhoz való viszony, vagy a saját személyiségünk. Ehhez nem elég az sem, ha bemagolunk egy csomó idézetet, amit valaki már egyszer kimondott, hiszen egyetlen idézetnek egy csomó más mély tartalma lehet, amivel foglalkozni kell, és akkor már talán lehet várni valamilyen változást az ilyenektől. Szerintem ilyen az ,,ami nem öl meg, az megerősít,, gondolat is. Erről már egy korábbi cikkemben tettem említést, így most nem fogom fejtegetni, viszont azt megjegyezném, hogy bármennyire akarjuk, a személyiségfejlődésre nincs egy jól bevált sablon, amit mindenkire lehet alkalmazni, hiszen mindenkinek van egy egyedi sztorija, ami lehet, hogy hasonlít a másikéhoz, de csomó körülmény miatt mégis teljesen más, ezért sem lehet akarni felhúzni mindenkire ugyanazt a nadrágot - még, ha ezt sokan el is hitetik az emberekkel. Hogy most ezt miért is írom... szerintem maga a nőiség is egy fontos önismereti és személyiségfejlődésbeli kérdés.

Gondoljunk csak bele, hogy mennyire meghatározó pusztán egy olyan tény, amikor valaki elsőszülöttként lánynak születik, és az apa fiút vár. Általában ezek a lányok rengeteg tudattalan fiús dolgot csinálnak, csupán azért, hogy megfeleljenek az apának. Lehet, hogy soha nem mondja ki az a szülő, de ha az érzet ott van, akkor ezeket az érzéseket szeretné a gyerek betölteni, leginkább megfelelésből, a szeretet megszerzése érdekében. De számos dolgot fel lehetne sorolni, amitől ugye jobban ragadnak fiús dolgok egy lányra /ugyanez érvényes fordítva is, fiúknál általában a másod- és harmadszülöttek akiket az édesanyjuk lánynak vár, így jobban fel vannak vértezve az ellenkező nemre vonatkozó vonásokkal/. Na most ugye kérdés, hogy ezek mennyire jó vagy rossz dolgok. Ugye az, ha egy nő sok mindent meg tud önállóan csinálni, mindenképp egy pozitívumnak tekinthető, viszont mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Át lehet esni a ló túloldalára azzal, hogy valaki mindenhez értő, mondjuk nőként, hiszen egy párkapcsolatban ez egy idő után biztosan gondot fog okozni. Vagy azért, mert miután elmúlik a lángoló szerelem, akkor a nő rádöbben arra, hogy a férfi mennyire belekényelmesedett abba, hogy nem kell semmit csinálnia, hiszen mindent megcsináltak eddig helyette, így a nőnek lesz elege abból, hogy a nadrágot is ő viseli, vagy pedig pont a férfi jut el arra a pontra, hogy abszolút nem tud férfiként kiteljesedni az otthoni környezetben, hiszen a nő ural, a nő csinál mindent, így maga a férfi szerep a földbe van nyomva. Mindkettő nagy probléma, úgy gondolom, és a válás helyett sokkal célravezetőbb megoldás az, ha ezeket közösen fejlődik meg a továbbiakban, hiszen valami miatt ebben hosszú évekig jól megvoltak, tehát ilyen mintáik vannak. Attól, ha elválnak, még ugyanaz a rendszer van a hátuk mögött, így nagy valószínűséggel majd egy új párral ugyanezek a minták megjelennek, mindaddig, amíg nem fejlődik meg a sajátjukat.

Azt ugye mondanom sem kell, hogy a napi szintű űzése a túlzott férfias dolgoknak természetesen a nőiesség rovására megy. Nem feltétlenül kell csak a házimunkára gondolni, hanem akár a hivatás, akár a hobby, a sport, mind-mind meghatározza a személyiségünk formálódását, és minél több nem a saját nemünknek szánt dolgot csinálunk, a mérleg nyelve billen, mindaddig, amíg aztán valami gondot fog okozni. Hogy most ez kinél hogyan üti fel a fejét, ez megint egyedi dolog, viszont a másik szakmámból kifolyólag biztosra tudom mondani, hogy egyes mozgásszervi megbetegedések, problémák hátterében is érdemes megvizsgálni a saját szerepeinket, hiszen nagy választ tud adni akár egy krónikus derékfájás kapcsán, vagy épp a térd- esetleg vállproblémával kapcsolatosan. Nőként egy magas vezető beosztású szerep is mélylélektanilag rendkívül fontos információkat hordoz, hiszen eleve a mindennapokban egy erős férfi szerepet játszik. Ez nem jelenti azt, hogy azonnal fel kell mondani, amint esetleg érzi valaki akár testileg, akár lelkileg azt a diszharmóniát, de mindenképp érdemes elkezdeni foglalkozni vele, megérteni a miérteket, megtalálni önmagában a válaszokat arra, hogy miért is marad bizonyos szerepekben, vállalni a felelősséget, a következményeket és a kockázatot - elsősorban önmagáért. Utána pedig olyan dolgokkal ellensúlyozni, ami picit azt a mérleget visszaviszi középre.

De ne gondoljuk azt, hogy csak a férfi szerepek felvétele és túltengése tud deficiteket okozni. Úgy érzem, hogy erről is fontos beszélni, hiszen az egyes női szerepeinknek harmóniában kell lennie egymással. Ugye nőként, ha már van család, akkor a párkapcsolatban ott vagyunk feleségként, a gyereknek anyjaként, de mellette, ha dolgozunk, akkor ott a dolgozó női szerep is. Teljesen normálisnak tekinthető, amikor mondjuk a pici baba megszületik, és ugye az anya-szerepünk betölti a mindennapokat, ezzel kicsit háttérbe szorítva a többit, viszont törekedni kell arra, hogy az idő előrehaladtával szépen visszahozni a többit is, és elérni a harmóniát az egyes princípiumaink között. Ez leírva sokkal könnyebb, mint a valóságban. Ehhez megint a felismerés, ami nagyon szükséges, hiszen a legtöbben nem is látnak rá arra, hogy mennyire benne ragadnak a kibillent mérleg serpenyőjében. S bár a kapcsolatok nem csak egyoldalúan az egyik félről szólnak, mégis azt tudom mondani, hogy sokszor a párkapcsolatok vesztője is tud az ilyen lenni. Ugyanakkor az ellentétével is érdemes foglalkozni, hiszen azok a nők, akiknek nem adatik meg az anyaság, nekik a nem-megélt anyaságukkal kell foglalkozniuk, ugyanúgy a miértekkel, a gyökerekkel, azzal, hogy mit tehet, mivel tudja ellensúlyozni ezeket a hiányokat.

Továbbá a nő, amikor dolgozik, ugye az is szerep, fontos, hogy tudja ebben a helyét. Előfordul, hogy túlzásba is viszi. A miértek - ismét. Háttérben lehet akár egy önbizalomhiányból fakadó megfelelési kényszer, de akár menekülés is, vagy épp egy rendszerbeli alkoholizmus, tehát a függőségnek egy olyan mintakövetése, ami így megy tovább. Ezek nem elhanyagolandó dolgok, hiszen felborulhat általa a női szerepek közötti egyensúly. Elsősorban tudatában kell lenni ennek, amennyire lehet, átdolgozni akár az élmények okozta érzéseket, vagy pedig a jelen helyzetbeli dolgokat. Mintáinkat százszázalékosan nem tudjuk átírni, sőt... de az érzések szintjén tudjuk kordában tartani őket. Ha már ismerjük magunkat, akkor bármikor felbukkan az adott minta, már tudunk rá reagálni. Tudjuk, hogy mit miért csinálunk. Amíg nem vagyunk önmagunkkal tisztában, addig csak sodródunk, és fuldokolunk, ha összecsapnak fejünk felett a hullámok.

A párkapcsolati szerepünk, adott esetben házasságban ugye a feleség, szintén egy fontos szerep, amiről már az előbb egy sorban tettem említést. Sokszor el van nyomva ez a szerep, vagy teljesen máshogy élik az emberek, mint ami a funkciója lenne. Nagyon sok nő nem tud feleség lenni a házasságban, mert anyát játszik a férfinak. Azért azt muszáj kiemelnem, hogy ez nem csak a férfi miatt van. A játszma mindkét félről szól, ezért ketten kellenek hozzá, hogy kilépjenek belőle. Először is, mint mindenben, fel kell ismerni. Nőként meg kell találni a miérteket, hogy vajon mi az, ami miatt ezt bevonzotta az életébe, férfiként pedig egyértelmű az anya-kapcsolattal való foglalkozás, ami elengedhetetlen. Ez mindkét félnek óriási gondot okoz, hiszen a nő nem tud igazán nő lenni a férjével, mert lényegében anya-gyerek kapcsolatban van, a férfi pedig ugyanúgy nem tud férfi lenni. Aztán, amikor kvázi felneveli a saját férjét, a férj le akar válni az anyáról...hogy ez miként történik - az önismereti kérdés. Opció például, hogy a férfi leválik, és továbbáll - aztán a nő nem érti, hogy miért. De az is opció lehet, hogy felismerik és dolgoznak ezen, hogy közösen és boldogan tudják együtt folytatni a kapcsolatukat. Ez viszont nagy meló, és itt a legnagyobb személyiségbeli kérdés pedig szerintem az, hogy ki mennyire kitartó. Az, hogy ki, hogy dönt, megint egyéni és nem elítélendő dolog. Lényeg, hogy a döntés következményeivel így, vagy úgy, de szembe kell néznie mindenkinek.

És végül még néhány gondolat arról, hogy miként vagyunk mi nők, a nőiességünkkel. Közel egy éve, hogy sokan otthon vannak a pandémia következményeként. Valahogy azt látom, hogy rengeteg nő elveszettnek érezte magát a szépségszalonok bezárását követően. Mindent a külsőségekben akarunk a mai világban megélni, közben elfelejtjük, hogy a legnagyobb értékeinket nem lehet sehol megvásárolni, nem tudja nekünk senki megadni, csak mi magunk tudjuk megteremteni. Ezáltal, ha belül rendben vagyunk, ez kisugárzik belőlünk, és az igazi szépséget ez adja meg. Hiába a csomó minden, ha belül pedig azt érezzük, hogy meghalunk. Ismerjük a kívül gyönyörű, belül rothadó almáról a képet, ugye?! Ettől függetlenül az énképünk fontos. Viszont itt is a harmóniára kell törekednünk. Ehhez viszont egy egészséges önbizalomra van szükség - ami sajnos elég nagy gond a mai világban. Én arra bíztatok minden kedves hölgytársat, hogy törekedjen a harmóniára a külsője és a belsője között is. Legyen egy tükör mindkét szélsőség, és merjen belenézni. Ismerje fel azt is, hogy csak a külsőségekben élt ezidáig, közben ezzel akarta álcázni a belsőjét, de azt is fel kell tudni ismerni, ha valaki a külsejét teljesen elhanyagolja. Ugye az otthonlét alatt hajlamosabb az ember elkényelmesedni. De kérem szépen, ki mondta, hogy tilos csinosan járkálni a ház falai között?! A túl sok nadrág viselés előbb utóbb lenyomat lesz a tudatalattiban is, arról pedig már beszéltünk, hogy ez mit okoz. Vannak igenis tradíciók és női jellemvonások a múltból, amiket érdemes követni. Nem utolsó sorban, akinek lányai vannak, igazi minta tud lenni, hogy boldog királylánynak érezze magát a csodaszép pörgős szoknyában a kislány - felnőttkorra vajon miért sajnáljuk ezeket az érzéseket önmagunktól?! Viszont meg kell tanulni viselni a női jegyeket, azonosulni velük, és nem elfelejteni, hogy a ragyogásért legtöbbet belül kell dolgozni. Hiába egy jó outfit, ha önmagunknak pedig hazudunk. Hosszútávon saját magunkat károsítjuk vele. Kívánom, hogy sokatoknak sikerüljön teljes, és leginkább önmagatokkal őszinte életet élni - fontos, hogy tudjátok, igazából mit, miért csináltok.

Végezetül pedig a mai naphoz egy Szent Ágoston idézet, vallástól, hittől függetlenül, mindenki fordítsa le saját maga életére nézve: 

"Ha Isten a nőt a férfi urává akarta volna tenni, Ádám fejéből vette volna. Ha rabszolgájává, a lábából. Ámde oldalából vette, mert élettársává, egyenlő párjává akarta."